Ötven éves a nyárasdi csoda

2
perc olvasás

Ötven éves a nyárasdi csoda

2019/12/29 - 00:13
Rovat:

Az év utolsó szombat délutánján a "Hejrá Nyározsd" polgári társulás az önkormányzattal karöltve a falu félévszázados kézilabda történelméről emlékezett meg. 

 

Németh Jolán, a sportág egyik legkiemelkedőbb falubeli kézilabdaegyénisége, majd őt követően a község polgármestere, Bc. Bacsó László köszöntötte a szép számban összegyűlt vendégsereget. A több mint 900 éves falucska méltón lehet büszke sporttörténelmére, hiszen ami a csallóközi embernek fociban a DAC, az kézilabdában Nyárasd. Ennek a közösségnek ugyanis sikerült összefogással olyan sportfellegvárat megépíteni, amelyre a mai napig szívesen emlékezik minden környékbeli sportbarát. A sportág aranykorának számító ötven évére a kor neves újságírói is szívmelengető anekdotáikkal emlékeztek. Tette ezt Mészáros Károly újságíró, aki kiemelte, hogy egy időben csak a nyárasdi kézilabdáról írt. Sporttörténeti szempontból is egy kincstárként jellemezte ezt a fél évszázadot, amely számára is tud még mind a mai napig újat mutatni.

Batta György újságíróként több magyarlakta vidéket járt be sportesemények alkalmával, de a nyárasdi csapat eredményeit még világviszonylatban is csodának nevezte, és sajnálattal vette tudomásul, hogy a kézis csajok még egy emléktáblát sem kaptak ezidáig.

Ezután Németh Jolán röviden mesélt a nehéz kezdetekről, amikoris Németh Pál sportcsarnok hiányában az iskolaudvaron mutatta meg a lányoknak azt a sportágat, "amely ugyanolyan, mint a foci, csak kézzel játszák". 1969 évéhez köthető a nyárasdi kézilabda megalakulása és ezután már nem volt megállás egészen 1999-ig, amikoris sajnos financiális problémák merültek fel. A csapat ez alatt az időszak alatt 1814 mérkőzést játszott, amellyel a felmérések szerint közel 2 millió embernek szereztek örömet mérkőzésről mérkőzésre. 

Marcsok Marianna, a nyárasdi csapat akkori kapusa és Németh Jolán külön megemlékezett Kiss Jitka (1965-2015) játékosról, akinek nevével fémjelzett barátnői csoport ezentúl minden év decemberében három tehetséges játékost és egy kiemelkedően teljesítő kapust fog díjazni. 

A boldogság szigetének is nevezett falucska sportcsarnoka az utóbbi időben újra fiatal tehetségekkel telik meg edzésről edzésre. Mindannyian bízunk benne, hogy ezután a pár év kihagyás után most újra felpezsdül a község kézilabda élete, folytatva elődeik munkáját.

Boldog fél évszázadot és hejrá Nyározsd!

 

Foto: Kulturpass

Címkék