• Emberek

Fifty shades of Sade

3
perc olvasás

Fifty shades of Sade

2020/03/04 - 07:27
Rovat:

Van egy kis társaság D-cityben: olyan kicsi, hogy akár titkos is lehetne, pedig nem az - bárki számára szabad a belépés, feltétel csak egy van : könyvszeretet. Más néven: olvasási téboly. Vagy: irodalomfüggőség.

A Felvidéki Olvasóklubot az immár kétkötetes író M.Kovács Melinda hozta létre, először a közösségi oldalon működő  soportként - de Melinda szerette volna, ha kilépünk a virtuális térből és igazi beszélgetésbe kezdünk - hisz a való világban a legritkább esetben van lehetőség és idő az olvasmányainkról csevegni.


Az első klubtalálkozó 2018 novemberében jött össze, és azóta is nagyjából havi rendszerességgel sort kerítünk egy "szeánszra" .

Közben kialakult egy nagyjából állandó kemény mag, amely nem átall rohanó hétköznapjaiból pár órát erre - egy nem olvasó halandónak értelmetlennek tűnő - beszélgetésre szakítani némi tea, illetve vörösbor elfogyasztása mellett.

A téma alkalomról alkalomra változik - volt, hogy ugyanazt a könyvet olvasta el minden résztvevő, és kiveséztük (rosszabb esetben élveboncoltuk) az adott regényt; előfordul, hogy nincs konszenzus egyetlen könyvet illetően, ilyenkor egy témát és az ahhoz kapcsolódó olvasmányélményeinket járjuk körül.

 

Március hónap általánis témája az erotikus irodalom volt - belecsapván a lecsóba, muszáj volt elsőként beszélnünk a Szürke ötven árnyalatáról (lévén ez napjaink legismertebb erotikus regénye - sajnos...).

A kérdés, hogy vajon miért lett olyan sikeres - a klubtagok általános véleménye szerint minden szempontból pocsék - szoft-szado-mazo regény, elsősorban az unatkozó háziasszonyok és a fogszabályzót takargatva vihogó tinédzserek között? Rejtély.

Erre egy könnyed beszélgetés keretei közt mi sem tudtunk választ találni, hacsak azt nem, hogy a szex ábrázolásának terén általános a prüdéria (ez még inkább megfigyelhető a filmekben - egy kivillanó mellbimbó és máris ott a 18-as korhatár; fallosz? na, az ki sem villan soha) , így egy marketinggel kellőképp megtámogatott, látszólag merész, de émelygős szirupba mártott történet még pont az a kategória, amit bevesz a társadalom gyomra.

Sőt, úgy érzi, erre éhezett és kér még, ha szabad és némi kikötözés sincs ellenére - persze, csakis plüssbilincs jöhet szóba.

Ellenpólusként előkerült a Sade Márki: Justine (avagy az erény meghurcoltatása) című regénye, ami az előzővel ellentétben igazi botránykő volt a maga idejében - éppoly lelkesen olvasták, mint manapság a Szürke akárhány árnyalatát, csak titkolni illett...A szerző, bár kétségtelenül voltak szadista hajlamai, a főhősnő meggyötörtetésének válogatott epizódjait tulajdonképpen csak eszköznek használta a társadalom álszentségének és romlottságának ábrázolására.

Látszólag pornográf köntösbe burkolt igazi tartalom - ilyen is van. De lehet, hogy csak volt.

William Wharton: Búcsú a szerelemtől c. regénye kapcsán (amely egy idős, vak hölgy szerelmi megtapasztalásairól számol be, elég naturalisztikusan) azt feszegettük, kinél mi veri ki a biztosítékot, illetve szükség van-e az erotika ennyire kendőzetlen ábrázolására egy egyébként is figyelemre méltó regényben - nem riasztja-e el az olvasót, ha a szereplők intim életébe is ilyen közelségből betekintést nyer, pláne, ha pont nem is szeretne.

Végkövetkeztetésül megállapíthattuk, hogy bár a szerelemről jól írni nehéz, a szexről még nehezebb (főleg prózát), és örülhetünk, ha szépirodalomban találkozunk költői, de nem ömlengő, szókimondó, mégsem  ordenáré ábrázolásával, legyen akár provokatív, lírai vagy humoros. Csak ne öncélú.

A klubest végén a beszélgetés általában fellazul, könyvcímek cserélnek gazdát (sőt, a Molnár-könyvesbolt jóvoltából egy nyereménykönyvet is kisorsolunk minden alkalommal) és recenziók kerülnek szóba.

Visszatérő téma a könyvesbolti ámokfutások során elköltött összegek miatti lelkiismeret-furdalás (ami igazából felszínes, hisz cipőre költeni sokkal nagyobb hülyeség lett volna). Aztán az ember az órájára pillant (huhh, már ennyi?..) és a jövő havi viszontlátás reményében szétszéledünk, fejünkben az újabb olvasnivalók soha véget nem érő, kanyargó listájával.

 

----

 

Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága nem tartotta támogatásra érdemesnek, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működéshez, amelyet a következő számlaszámon tehetik meg:
SK66 0900 0000 0051 6455 9727


A kultminor.sk oldalán megtalálhatjátok a támogatást élvező "kulturális" termékeket.
 

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!