Valljuk be őszintén, sokunk tájékozódott már aszerint, hogy megnézte a közösségi portálon az aktuális bejelentkezését kommunikációs partnerünknek.

„Mi történt vele, hiszen órák óta nem volt fent?” – hallhattuk már ezt a közhelynek számító megjegyzést.

Akarva akaratlanul arra a következtetésre jutok, hogy a közösségi média megadja az embereknek a kommunikációs szabadságot, amely által elveszik a személyes kapcsolattartás. A „szorosnak” tartott virtuális kapcsolat egy tévhit, de vajon mennyivel nagyobb a varázsa leírt szavaknak a kimondottaktól?

Személyesen is találkoztam már olyan megállapítással, hogy a közösségi portálon folyt kommunikáció alapján ítélték meg személyekhez fűződő viszonyom.

…de vajon miért kommunikálnak az emberek a digitális térben, egy – egy megosztás alatt nyilvánosan megbeszélve, nem csak annak tartalmát? A „kommentháborúban” nem ritka a személyeskedő jellegű párbeszéd, amely sejtelmes külalakot is kölcsönözhet a konverzációnak. Mit ér egy lájk, vagy egy kacsintós hangulatjel? Ezen dolgokban nyilvánulhat meg (kommunikációs) szabadságunk?

A digitális kommunikáció jelrendszere ugyanis sokkal szegényesebb, mint a szemtől szembeni beszélgetéseké, ami így redukálja a beszélgetés minőségét. Sokkal kevésbé tűnhetnek árnyaltnak a válaszok, így nem mindig tudjuk azokat objektíven értékelni, és gyakran túlértékeljük a negatív és pozitív üzeneteket egyaránt.