Tudod-e kísérni az útján a Nőt, akit szeretsz? Kísérni Őt úgy, hogy azt érezze, bátran léphet, mert mellette vagy, ha megbotlik? Kézen fogva lépdelni mellette büszkén, meleg tekintettel? Türelmesen andalogni mellette akkor is, ha a levendulamező  túl giccses és émelygős neked? Egyszerűen csak kísérni őt, védelmezően.

 Tudsz - e úgy erőt adni, hogy ne érezze, fitogtatod azt?Ott állni a háta mögött akkor is, ha támaszra szorul, és ő kéri, de látható távolságban  maradni akkor is, ha ellök magától? Képes vagy-e erőt adni egy puszta öleléssel?

 Tudod- e támogatni olyan álmaiban, amelyek számára fontosak, de amelyekben te esetleg nem hiszel? Mégis vele együtt örülni, szárnyait nem letörve bátorítani, s repülni vele számodra ismeretlen helyeken? A repülés közben biztatóan ösztönözni, de ha őrült, veszélyes szárnyalásba kezd, védelmezően visszahúzni őt a földre? Tudsz - e játszótársa lenni? Virágos réten önfeledten kergetőzni és hangosan nevetni, nem törődve a bágyadt, szürke világgal?

Tudsz e türelmes lenni? Elviselni, hogy a pulzálása néha szédülten gyors, mint a patak sodrása, máskor mozdulatlan, akár az állóvíz? Néha hangos robajjal tör elő, de néha kínosan csendes? Tudod e úgy kezelni ezeket az átmeneteket, hogy az határozott legyen, mégis szelíden simogató?

 Tudod- e büszkén vállalni őt, s kiállni mellette széles vállal, bárhol, bármilyen helyzetben? Kezedet nyújtva kisétálni vele a legkényelmetlenebb helyzetből is? Magadhoz ölelni, s oldalába csípve játékosan, mosolyt csalni ijedt arcára? Kiállni érte, de ha szükség van rá, képes vagy e csalódást okozni neki, hogy hű maradj önmagadhoz?  

 Tudod – e tisztelni a Nőt? Cinkosodnak fogadni, s egyenrangú társként  lépdelni vele az élet göröngyös útjain? Ha elfárad, karjaidba venni, s ha te szorulsz segítségre, rábízni magad, nem szégyellve előtte gyengeséged?

 Tudsz-e az a bástya lenni, akihez odabújhat este egy fáradt nap után?

Tudsz-e a világítótorony lenni az életében, ami fényt mutat számára, ha eltéved csónakja a zajló tengeren? S tudod - e tárt karokkal fogadni, ha csapzottan mégis hazatalál? Nem kérdezni, nem okítani, csak hallgatni riadt szívverését, s tartani akkor is erősen, védelmezően, ha zavartságában menekülni próbál?

Tudod-e ösztönözni öt úgy, hogy a saját határait feszegesse? Úgy nézni rá, hogy szépnek érezze magát a tekintetedben, s elhiggye fontos és különleges? Tudod-e Őt egyszerűen csak szeretni, hogy ő lelkét gondolkodás nélkül a kezedbe tegye?

 El tudod- e fogadni olyannak, amilyen valójában? Elfogadni gyengeségeivel, hibáival együtt?

Meglátod-e vajon a nehéz napokon is azt a szépet, amit az első nap láttál a szemében?

S mikor a harag a lelkedbe is férkőzik, képes vagy-e olyannyira felülkerekedni azon, hogy este elalvás előtt szelíden átkarold, s béke puszit nyomj tarkójára?

Tudsz-e az a Férfi lenni, aki mellett igazán Nő a Nő?

kép: pixabay.com/