Emberekkel dolgozom, naponta beszélgetek, meghallgatom őket, ha tudok tanácsot, vagy gyógyszert adok.
 Megfigyeltem, hogy nagyon sokszor az ember nagyon szűk határok közé szorítja képzeletét és akaratát, így nehezen jut el odáig, hogy hopp! ez nem is olyan lehetetlen, meg tudom magam is csinálni! Inkább rábízzák magukat egy gyógyítóra, a gyógyszerekre, vagy más módszerekre. Saját akaratukat mintha nem is igyekeznének használni, mintha nem is lenne.  Na, itt egy hátradőlés sokszor egy egész élet, mert... vezessetek… segítsetek… mondjátok meg mit tegyek...
 Viszont a hátra dőlésnek nem az a fajtája, ami a jól elvégzett munka után kijár. Mert itt az ember akkor dől le vagy inkább ki, amikor még nem is kezdett bele a dolgába. A vezetve vagyok a biztosabb. Mégsem azt látom, hogy ezek az emberek boldogok, vagy akár nyugodtak lennének - sőt! Hamár másként nem tudnak a figyelem középpontjában maradni,

különféle betegszerepeket játszanak, azért, hogy figyelj rám... velem foglalkozz…!

 Sokszor olyan nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy valami el-, megmozduljon, más irányt vegyen! Nem értem miért gondolják olyan sokan, hogy az egy helyben állás jó valamire. Mivel mindig minden mozgásban van, aki úgy gondolja egy helyben áll, rosszul gondolja, mert az egyszercsak elkezd süllyedni! Az meg a lefelé irány, minél lejjebb süllyed, annál nehezebb kirángatni onnan.
 

A betegszerep egy idő után valóban megbetegít, nem csak azt, aki betegnek hiszi magát, hanem azt is, kik a közlében vannak. Mivel a "betegnek" nagyon kevés az életenergiája, lopnia kell a környezetétől, ezért van az, hogy az ilyen típusú emberek társaságát ösztösen kerüljük, mert nem jó érzés a közelükben kenni, lefárasztanak.
Mindent saját magunkban kell rendberakni, megismerni. Elfogadni azt ami bennünk van, ha valami nem tetszik, azon változtatni kell. Ha úgy érezzük van bennünk negatív indulat- pl. harag, gyűlölet, vagy éppen szorongás, ezeket az érzéseket meg kell vizsgálni, miből erednek. 

Meg kell bocsájtanunk saját magunknak, és mindenkinek, aki valamikor is lelki fájdalmat okozott!

Nehéz, kemény munka, de miután ez sikerül, nincs többé olyan bennünk, ami megbetegít. Ezután a szeretet uralkodik, és ez bizony látszik kívülre is. Kihat arra, milyen a külsőnk, milyenek a tetteink, milyen hatással vagyunk a körülöttünk lévőkre.
Nem mondom, hogy könnyű, de nagyon fontos! Lelki béke nélkül nagyon nehéz élni, és ha harc van legbelül, megbetegítjük saját magunkat és a környezetünket is.

A tanács: elindulni az önismeret útján!

Ha egyedül nem megy, kérni kell a segítséget, de kizárólag olyan embertől, akiben egyértelműen érezzük a lelki harmónia jeleit.
Vannak ilyen emberek...a jobb világ csak akkor jön el, ha minél több ilyen ember lesz. Ezt kívánom az emberiségnek! Ez az egyetlen esély a megmaradásra.

képek forrása. pixabay

------------

Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága nem tartotta támogatásra érdemesnek, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működéshez, amelyet a következő számlaszámon tehetik meg:

SK66 0900 0000 0051 6455 9727

A kultminor.sk oldalán megtalálhatjátok a támogatást élvező "kulturális" termékeket.

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT