Milyen kegyetlenek ezek a hétköznap hajnalok! Vannak, akiknek könnyen megy a reggeli rutin, szemet kinyitni, végtagokat megmozgatni, derékszögbe emelkedni, vagy lassan és óvatosan függőleges helyzetben kiegyenesedni. De sokunknak nem ilyen egyszerű ez a matematikai sokismeretlenes egyenlet, ugyanis a vízszintes vonalból derékszögbe, majd függőleges egyenesbe emelkedés lépései közt hosszú, hosszú perceknek, akár óráknak kell eltelniük. A végtagok pontos összehangolása nem egyszerű folyamat. Mint egyes csillagok bizonyos ritka együttállásakor, amikor a bolygók épp úgy keringnek, hogy összeköttetéseik kiadják azt a bizonyos madzagszerkezetet, amivel a végtagjainkat pontosan úgy mozgatják, hogy mi egyik lábunkat a másik után téve, biztonságosan kiemelkedhessünk az ágyból. 

Sokan már kávé után kiáltunk szempillánk legelső szárnycsapása előtt, de vannak olyanok is, akiknek csak ebéd után jut eszükbe, hogy elfelejtették a reggeli feketét.

Most! Most viszont eljött az az idő, amikor nem kell órát húzni, korai ébresztőt állítani, azt a könyörtelen csapdát újra és újra kifeszíteni, amibe minden áldott munkanap édes álmodból erőszakkal kirángatva, teljesen felkészületlenül és végtelenül kiszolgáltatottan beleesel. A csapda pedig hangosan csapódik, a szíved kalapál a hangos figyelmeztetőtől, kegyetlen szigorral uralja minden reggeled. A legkevésbé sem vagytok barátok és ez teljesen érthető is. Te és az ébresztő óra örök ellenségek vagytok.

Csak azért nem csapod a falhoz minden áldott reggel, mert egyszerűen rá vagy szorulva erre az atyai szigorra.

De most eljött az ideje annak, hogy egyszer, s mindenkorra összebarátkozzatok, hogy végre megértsétek a másik működését, egymás felé való kényes kiszolgáltatottságotokat és kölcsönös függésetek kérlelhetetlen tényét. Egyszerűen kelletek egymásnak! Te az ébresztő órának, az ébresztő órának pedig Te. Ez már csak így megy. Legalábbis az ipari forradalom óta biztosan. A gyárakba induló fáradt fizikai munkások asszonyainak sem lehetett egyszerű kirángatni őket az ágyból éjnek évadján, amikor még a kakas sem kukorékolt, hogy a kilóméterekre fekvő telephelyere még műsszakkezdés előtt időben odaérjenek.

Így van ez. De most, hogy az ébresztő óránkkal való függési viszonyunk a koronavírus okozta karantén alatt jócskán lazábbá vált – többünknek nem kell bejárni a munkahelyére –, így időt szánhatunk tisztázni érzékeny viszonyunkat reggeli riogatónkkal.   

Én most csendben kifejezem hálámat azért, hogy minden hajnali, álmos órán, olyan lelkiismeretesen és következetesen, kiijeszt az ágyból, hogy biztosan eljuthassak oda, ahova indulni akartam. Ez nem baj. Olykor kissé kellemetlen, de végülis kibírható.

Ezekben a napokban, amikor nincs szükségem ébresztésre, sokkal szabadabbak a reggeleim, így az ébresző óra szent küldetését is könnyebben megért, sőt mi több, el is fogadom. Tehát most inkább a hála szól belőlem, amikor e sorokat írom. Hála azért, mert nem kell korán kelnem és hála azért is, hogy eddig olyan megbízható volt az ébredésem.

Köszi óra! ..és azt is köszi, hogy most nem csörögsz!  

Fotók: pixabay

---

Mivel független hírportálunkat a Kisebbségi Kulturális Alap döntőbizottsága idén nem támogatta, ezért az olvasók hozzájárulását kérjük a további működésünkhöz, amelyet a következő számlaszámon tehetik meg:

SK66 0900 0000 0051 6455 9727

A kultminor.sk oldalán megtalálhatjátok a támogatást élvező termékeket.

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT!

---